Ezután egy kisebb szuperprodukció, az ötmillió nézőt produkáló operettfilm, a Gábor diák (1955) következett Kalmár pályáján, amely után joggal vélhette úgy, hogy akár érzékenyebb témákhoz is hozzányúlhat. A nagyrozsdási eset cselekménye 1952-ben játszódik. Barka Sándor (Páger Antal) borellenőr Nagyrozsdásra érkezik, ahol miniszternek, ráadásul a fürdő renitens masszőrje barátjának hiszik. Ezután Barka a közeli Kisrozsdásra távozik, egy felbolydult Nagyrozsdást hagyva maga mögött. A fürdő üzemeltetői mindenben igyekeznek a masszőr kedvére tenni, aki ebben a helyzetben elérkezettnek látja az időt arra, hogy teljesítse menyasszonya régi vágyát, miszerint a nők is használhassák a fürdőt. A korrupt és arrogáns antagonisták mintegy önmaguktól – az állítólagos miniszter tevékeny részvétele nélkül – lelepleződnek, a béke helyreáll. A nagyrozsdási eset egyrészt a hetvenes évekbeli magyar szatírák előképe, másrészt a Horthy-korszak vígjátékainak örököse. Utóbbiakhoz annyira kötődik, hogy egy konkrét mintája is akad, Bánky Viktortól A miniszter barátja (1939), amelyben a véletlenek együttállása folytán az állástalan vegyészmérnököt a nagyhatalmú miniszter jobbkezének hiszik, mire megnyílik az érvényesülés lehetősége előtte.
fekete-fehér, magyar Filmszatíra, 93 perc, 1957 Eredeti cím A nagyrozsdási eset Történet Barka Sándor borellenőr és sofőrje útjuk során Nagyrozsdásra, az álmos és korrupt kisvárosba érkeznek. A tréfás sofőrnek köszönhetően Barkát miniszternek hiszik, ráadásul az is elterjed. hogy a masszőr rokona. A város vezetői megijednek az ellenőrzéstől, és vesztegetéssel próbálják eltussolni visszaéléseiket. Gábriel, a masszőr pedig kihasználva a számára kedvező helyzetet, harcot indít a nők fürdőhasználati jogáért… Az 1957-ben készült filmet 27 évre betiltották, így csak 1984-ben kerülhetett közönség elé. Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film! Kapcsolódó
Rendező: Kalmár László Operatőr: Szécsényi Ferenc Szereplők: Páger Antal (Barka Sándor), Zenthe Ferenc (Vizi Zsiga, sofőr), Sinkovits Imre (Gábriel Mihály, masszőr), Zilahy Hédi (Dallos Irén, a kenyereslány), Tompa Sándor (Koronkai János tanácselnök), Fónay Márta (felesége), Gáti József (Halapál Ödön fürdőigazgató és öccse - kettős szerepben), Sulyok Mária (a felesége), Mányai Lajos (Szita Nándor vegytisztító), Lórán Lenke (a felesége), Rajz János (Csüdör Bálint adóhivatalnok) A film hossza: 01:32:13 (Ha most elindítod a lejászást, 21:52 -ra lesz vége a filmnek. )